WSOP döntő asztal
Az idei WSOP főversenye hatalmas, hétezret meghaladó nevezőszámmal indult és a nagy létszámnak köszönhetően közel 69 millió dolláros nyereményalap gyűlt össze, melyből az első helyezett novemberben kb. kilenc milliót vihet haza, a képzeletbeli dobogó második fokára lépve a legnagyobb póker nyeremények versenyében. (A mindenkori rekorder Jamie Gold, aki 2006-ban 12 millió dollárt nyert a főversenyen).
A mezőnyben szép számmal indultak magyar játékosok is, akik közül hárman, Botond Balázs (636.), Lendvai Tamás (631.) és Koroknai András (339.) már fizető helyen fejezte be a játékot.
A döntő érdekessége, hogy a bejutott kilenc játékos között egyetlen “híresség” sem látható, sőt a játékosok nagy része idén nevezett először WSOP versenyre és máris kezdődhet a találgatás, ki lesz majd a győztes. Mindenképpen figyelmet érdemel a chip-leader Jonathan Duhamel, aki 23 évesen idén először ült a WSOP asztalaihoz és rögtön két versenyen is pénzzel távozott (Event #56: No-Limit Hold’em – 15. helyezés és Event #16: No-Limit Hold’em / Six Handed – 50. helyezés). Az esélyesek között tartjájk számon Michael Mizrachi-t, aki ugyan a mezőny hátsó részében várja a folytatást, idei négy pénzes helyezése és a POker PLayers Championship karkötő jelzi, jó formában van.
A döntősök névsora:
Jonathan Duhamel (Kanada)
John Dolan (USA)
Joseph Cheong (USA)
John Racener (USA)
Matthew Jarvis (Kanada)
Filippo Candio (Olaszország)
Michael Mizrachi (USA)
Soi Nguyen (USA)
Jason Senti (USA)














