WSOP döntő asztal

WSOP, Élő Tornák | Monday 19 July 2010 6:52 am

Az idei WSOP főversenye hatalmas, hétezret meghaladó nevezőszámmal indult és a nagy létszámnak köszönhetően közel 69 millió dolláros nyereményalap gyűlt össze, melyből az első helyezett novemberben kb. kilenc milliót vihet haza, a képzeletbeli dobogó második fokára lépve a legnagyobb póker nyeremények versenyében. (A mindenkori rekorder Jamie Gold, aki 2006-ban 12 millió dollárt nyert a főversenyen).

A mezőnyben szép számmal indultak magyar játékosok is, akik közül hárman, Botond Balázs (636.), Lendvai Tamás (631.) és Koroknai András (339.) már fizető helyen fejezte be a játékot.

A döntő érdekessége, hogy a bejutott kilenc játékos között egyetlen “híresség” sem látható, sőt a játékosok nagy része idén nevezett először WSOP versenyre és máris kezdődhet a találgatás, ki lesz majd a győztes. Mindenképpen figyelmet érdemel a chip-leader Jonathan Duhamel, aki 23 évesen idén először ült a WSOP asztalaihoz és rögtön két versenyen is pénzzel távozott (Event #56: No-Limit Hold’em – 15. helyezés és Event #16: No-Limit Hold’em / Six Handed – 50. helyezés). Az esélyesek között tartjájk számon Michael Mizrachi-t, aki ugyan a mezőny hátsó részében várja a folytatást, idei négy pénzes helyezése és a POker PLayers Championship karkötő jelzi, jó formában van.

A döntősök névsora:

Jonathan Duhamel (Kanada)

John Dolan (USA)

Joseph Cheong (USA)

John Racener (USA)

Matthew Jarvis (Kanada)

Filippo Candio (Olaszország)

Michael Mizrachi (USA)

Soi Nguyen (USA)

Jason Senti (USA)

Elképesztő, akár 2000% bónusz!

Póker, Póker Valódi Pénzben, Élő Tornák | Friday 28 May 2010 4:02 pm

Az Everes Poker az egyik legismertebb online póker terem. Európában póker játékosok ezrei választják, hiszen az Everest Gaming részeként megbízható, jó hírnévnek örvendő vállalkozás, ahol a játékosok biztosak lehetnek abban, hogy jó helyen van a pénzük. Piacvezető szerepét mutatja, hogy az Everest Poker volt Európában az első online póker terem, amely több nyelvű szoftvert készített. A program jelenleg 15 nyelven, köztük magyarul is letölthető a honlapról.

A WSOP mindig is kedvelt promóciós eszköz volt az online póker termek körében, szinten minden valamire való terem hirdet WSOP beülőt kínáló kisebb nagyobb nevezési díjú és free-roll póker versenyeket, és ez alól az Everest Poker sem kivétel. Tavaly például közel 50 játékos vehetett részt a WSOP-n az Everest jóvoltából és nagyvonalú ajánlatként még egy millió dollár erejéig meg is toldották a versenyzőik nyereményét, és ez idén is így lesz. A bejutó játékosok között maximum egy millió dollár értékben annyi pénzt osztanak szét, amennyit a főversenyen és az Event 54 $1000 No Limit Holdem versenyen nyernek.
Ezen kívül minden új játékosuk részt vehet egy ezer dolláros freeroll póker versenyen is és legújabb promóciójuk egészen hihetetlen, hiszen minden új játékos, aki regisztrál náluk és befizet a számlájára, egészen elképesztő $200 bónuszra jogosult, a befizetés összegétől függetlenül. Bizonyára sokan nem hisznek a szemüknek, de tényleg így van, akár $10 befizetésével KETTŐSZÁZ DOLLÁR bónuszt szerezhet, ami hihetetlenül magas 2000% bónusz.

Ne habozzon, regisztráljon még ma és szerezze meg a $200-t!

Életre szóló WSOP csomag

Póker Valódi Pénzben, WSOP, Élő Tornák | Monday 24 May 2010 6:33 am

A PartyPoker legújabb, ma kezdődő promóciójában most bárki 20 évre szóló WSOP nevezést nyerhet akár teljesen ingyen! Az akció keretében a PartyPoker vállalja, hogy húsz éven át minden évben $10.000-t fizet a győztes  játékosok WSOP főverseny nevezési díjából, nekik csupán az ezen felüli részt és a járulékos költségeket kell fizetni, ami ugyan szintén nem jelentéktelen összeg, de a legtöbb póker játékos számára a tízezer dolláros nevezési díj kifizetése is hatalmas segítség a világ legnagyobb pókerversenyére való kijutáshoz.

A WSOP for Life csomagjáért bárki indulhat akár már egy dolláros nevezési díjú versenyen sőt naponta megrendezésre kerülő free-roll póker selejtezőkön is elindulhat és a kvalifikációs versenyeken való továbbjutás után a győztes megnyeri a húsz éven át tartó WSOP szponzorációt. A további helyezetteknek sem kell szomorkodniuk, hiszen másik három játékos a 2011-es WSOP főverseny nevezést nyer és további készpénz jutalmak is gazdára találnak.

A PartyPoker hűséges játékosait sem hagyja ki az ajánlatból. A május 24 és június  20 között legtöbbet játszó és legtöbb Part Pontot gyűjtő játékos szintén egy WSOP for Life csomagot kap, és további három játékos szintén kijuthat a WSOP 2011 főversenyére a PartyPoker jóvoltából.

Nehogy elszalassza élete nagy lehetőségét – Játsszon Most!

Élő Tornák

Élő Tornák | Sunday 9 May 2010 2:05 am

Az élő tornák mindig különleges kihívást jelenteknek a versenyzők számára. Az online póker játékosok számára valószínűleg furcsa lehet közönség előtt játszani és szemtől szemben ülni az ellenfelekkel, ha azonban sikerül túltennie magát a kezdeti nehézségeken, nagyon hasznos lehet az online póker során megszerzett tapasztalat. Az pedig az élő póker mellett szól, hogy lehetősége van megfigyelnie az ellenfeleit.

A póker népszerűségének növekedésével az élő póker egyre inkább a figyelem középpontjába került és egymást követik a nagy pókertornák, mint például az European Poker Tour, vagy a World Poker Tour és a WSOP, melyek a pókertermek támogatásának és a média bevételeknek köszönhetően sokkal magasabb nyereményeket kínálnak, mint az online versenyek.

Igaz ugyan, hogy a szervezési költségek miatt az élő pókerversenyek nevezési díjai jóval magasabbak, mint egy átlagos online pokerverseny nevezési díja, de annak sem kell elkeserednie, aki nem tudja kifizetni a nevezési díjast és a hozzá tartozó egyéb költségeket (szálloda, utazás, stb), hiszen szinte minden online póker terem kínálatában szerepel olyan póker verseny, melyen néhány dolláros nevezési díj befizetésével, több ezer dolláros élő torna beülőt nyerhet a tehetséges póker játékos.