Van-e élet az amerikai online póker után?
Alig több mint egy hete foglalta le az FBI a három legnagyobb online póker terem .com domainjeit és indított eljárást vezetőik ellen az azóta csak “Fekete Péntek” néven elhíresült múlt pénteki napon. Az elmúlt tíz nap alatt egymást érték a nyilatkozatok, zajlottak az események rengeteg változás történt az online póker világában. Foglaljuk össze röviden az elmúlt hét eseményeit és szóljunk néhány szót arról, hogyan is hatnak a történések az online póker világra.
Az online póker vállalatok az USA legjobb ügyvédjeit bízták meg álláspontjuk képviseletével. A póker játékosok felháborodásukat nyilvánították ki a történtek miatt és elhatárolódnak attól, hogy bűnözőként kezeljék őket. A Póker Játékosok Szövetsége (Poker Players Alliance) hivatalosan is tiltakozását jelentette be, Alfonse D’Amato, korábbi szenátor, maga is hivatásos póker játékos pedig a Washington Post hasábjain jelentette be, hogy személyesen Obama elnök közbenjárását kéri az ügyészek megfékezésében és a hatóságoknak inkább azzal kellene foglalkozniuk, hogy törvényes és szabályozott kereteket biztosítsanak az online póker számára, mely akár a gazdaság egyik mozgatórugója is lehetne, ahelyett, hogy játékosok millióiból csinálnak áldozatot.
Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a három online póker teremre mért csapás megsemmisítő erejű volt az amerikai online pókerre, hiszen a az USA online póker piac 95%-os részesedésén osztozott a PokerStars, FullTilt Poker és Absolute Poker. A domainek lefoglalásával egy időben befagyasztott 14 bankszámlán nagyjából 500 millió dollárra értékben váltak elérhetetlenné a játékosok pénzei. Sokaknak szó szerint dollár milliókról van szó és megbecsülni sem lehet azoknak az amerikai póker játékosoknak a számát, akiknek saját egzisztenciájuk és családjuk megélhetése függ az online pókertől. Egyik részről nyugodtan kijelenthetnénk, hogy tisztában kellett lenniük azzal, hogy az Egyesült Államok törvényei szerint illegális amit tesznek, vállalták a kockázatot, most tehát viselniük kell annak következményeit is, a három online póker terem azonban mindent megtesz azért, hogy a játékosok pénzét visszajuttassa, aminek valószínűleg az az oka, hogy bíznak a jogi feltételek mielőbbi változásában. A domainek visszakapcsolása után most törvényes utat keresnek a kifizetésre, a hatályos jogszabályok szerint azonban egyenlőre ilyen az Egyesült Államokban nincs.
Amellett, hogy a póker sok játékos megélhetését biztosítja az USA-ban, a póker termek évente körülbelül 200 millió dollárt költöttek marketing tevékenységre az amerikai piacon és a televíziós társaságoknak is komoly bevételi forrást jelentett a póker műsorok közvetítése. Az ESPN a hírek szerint $22 millió dolláros reklám szerződést bontott fel a napokban a PokerStars-szal, miután bejelentették póker műsoraik törlését és más társaságok is hasonlóan törölték póker műsoraikat. Úgy tűnik élő póker versenyek is hasonló sorsra jutnak, miután azok “halasztását” jelentették be, valószínűleg azonban végleges törlésre is sor kerül, miután a marketing tevékenység okafogyottá válik.
Valószínűleg a világ legfontosabb póker versenye, a WSOP lebonyolítását is érzékenyen érinti az eset, hiszen rengeteg játékos számára az online selejtezőkön keresztüli bejutás jelentette az egyetlen lehetőséget, hogy részt vegyen a versenyben, hiszen keveseknek áll rendelkezésére akkor bankroll, hogy önerőből befizessék a beülőt, mások pedig nem biztos, hogy hozzájutnak addig a számlájukon lévő összegekhez. A szakértők a WSOP részvétel jelentős visszaesésére számítanak.
















