A vesztes helyzetek felismerése

Póker stratégiák | Saturday 26 March 2011 4:03 pm

A mondás szerint “a sikeres pókerhez két dolog kell: játsszon más pénzével és tudja hová kell dobni a lapokat”. Az első tényezőről szinte mindent tudhat már az olvasó, a póker bónuszok és ingyen póker pénz témakörben eddig megjelent írásokból, most koncentráljunk inkább a második részre. A kezdőknek szóló írásunkban korábban már írtunk arról, hogy milyen kezeket érdemes megjátszani, illetve milyen lapoktól kell már a flop előtt megszabadulni, vannak azonban olyan helyzetek, amikor a nyerőnek gondolt lapjainkkal is veszíthetünk. Ahhoz, hogy a vesztes helyzetben minimalizáljuk a veszteséget, két dologra kell nagyon figyelni.

Főleg a tapasztalatlanabb játékosok esetében fordul elő, hogy kizárólag saját lapjaikra koncentrálnak és nem veszik figyelembe a közös lapokat, illetve annak valószínűségét, hogy azokkal az ellenfelek erősebb kezet alakíthatnak ki. Ehhez adódik még hozzá a pszichikai nyomás, amit akkor él át a játékos, amikor a biztos győzelem reményében már komoly összeggel járult hozzá a kasszához és nehezen adja fel azt.

Tegyük fel például, hogy megkapja álmai kezdő kezét egy A♦A♣ párt. Ilyenkor egy tapasztalatlan játékos azonnal minden zsetonját felteszi, ami azért hibás döntés, mert jó eséllyel nyerő lapokat tart a kezében és a nagy hívással legtöbb ellenfelét elriasztja, tehát sokkal kevesebbet nyerhet, mint azt egy megfontolt hívással tehetné. Érdemes tehát kisebb összeggel nyitni, amit többen is megadnak, így növelheti a kasszát és későbbi nyereményét. A szakértők szerint ilyenkor a hívás vagy emelés megfelelő mértéke a nagy vak négyszerese, több játékos esetén ehhez még annyi nagy vak adódik, ahányan ön előtt játékban maradtak. Az asztalra érkező A♥5♣8♥ láttán természetesen újabb emeléssel folytatódik a játék, ám a 10♥ turn után érdemes behúzni a féket, főleg akkor, ha valaki korábban szinte azonnal megadta az emelésünket és előzőleg már megfigyeltük, hogy szívesen megjátszik azonos színű lapokat, még akkor is, ha azok gyengébbek. Ebben a helyzetben könnyen lehet, hogy valamelyik ellenfelünk flusht tartogat és minden további emelés felesleges kockázatot jelent. Ha pedig az asztalra érkező riverrel nem javul tovább a kezünk és ellenfelünk emel, akkor a nem szabad ragaszkodnunk lapjainkhoz és a középre tolt zsetonokhoz, hanem fájó szívvel ugyan, de dobnunk kell azért, hogy ne veszítsünk még többet.

Pókerezzen Lothar Matthäus ellen a Poker770-en

Élő Tornák | Monday 14 March 2011 10:03 am

Míg sok online póker terem csinos és fiatal hölgyeket vagy épp profi póker játékosokat szerződtet játékainak népszerűsítésére, a Poker770 úgy döntött, hogy egy népszerű sportolóval reklámozza magát. Lothar Matthäus jelenleg főállásban a Bolgár nemzeti válogatott szövetségi kapitányaként tevékenykedik és szabadidejét szívesen tölti póker játékkal. A legtöbb válogatott szerepléssel büszkélkedő 49 éves német sportoló kitűnően illik a Poker770 csapatában, ahol több sportember is helyet kapott korábban. A megállapodással a terem nem titkolt célja, hogy a német piacon erősítse pozícióját.

Természetesen a világsztár focista szerződtetéséhez új promóciók is kapcsolódnak. A naponta megrendezett Lothar Matthäus Freeroll versenyeken a legjobb játékosok minden hónapban az összesen $2,770 nyereményalapot kínáló Matthäus Final Freeroll versenyen mérhetik össze tudásukat és gyarapíthatják bankrolljukat. Ezen kívül valószínűleg Matthäus több nemzetközi versenyen is feltűnik majd a Poker770 színeiben többek között például 2 millió dolláros nyereményalappal meghirdetett German Championship Of Poker (GCOP) versenysorozaton is, ahová akár €2 nevezési díjú selejtezőkről is eljuthat.

Természetesen továbbra is lehetőség van arra is, hogy befizetés nélkül játsszon a Poker770 valódi pénzes asztalainál, a terem ugyanis minden új játékosnak $7,70-t kínál befizetés nélkül, ingyen.

Közösségi Póker a 888Poker-en

Póker Valódi Pénzben | Saturday 5 March 2011 1:17 pm

A 888 Poker újabb nagyszerű újdonsággal lepte meg játékosait. A Teams Poker vagyis csapat póker lényege, hogy a játékosok két csapatban versenyeznek egymással, alacsony beülőkkel, fantasztikus nyereményekért. A csapat versenyek ugyanúgy zajlanak, mint a hagyományos póker versenyek, azzal a különbséggel, hogy a nyereményalap felét osztják ki a nyertes játékosok között a hagyományos tournamentek díjazása szerint, a másik 50%-ból a győztes csapat valamennyi tagja részesül.

A csapatversenyek különböző sporteseményekhez kapcsolódóan kerülnek meghirdetésre, például a Barcelona-Arsenal focimeccs alkalmával. A regisztráció során minden játékosnak választania kell egy csapatot. A verseny ugyanúgy zajlik, mint bármelyik más póker verseny, a játékosnak zsetonokat kell gyűjtenie és kiejteni a többi ellenfelet, mindeközben azonban a 888poker rendszer egy úgynevezett “Csapat Pontszám” kiszámítását is elvégzi az egyes játékosok egyéni eredménye alapján. Ez a csapat pontszám dönti el a végén, hogy melyik csapat győzött.